Rólam

Üdvözöllek!

Takács Timi vagyok, három fiú anyukája, végzettségem szerint közgazdász, grafológus, kéz -és körömápoló, de leginkább kortárs festőművésznek tartom magam.

Amióta az eszemet tudom imádok alkotni. Gyerekként sokat rajzoltam, aztán fiatal koromban a papírból készült dolgok vonzottak, majd az üvegfestés szerelmese lettem, de mindig is szerettem volna igazi olajfestményeket készíteni. Gyerekkorom óta nagy kedvencem Van Gogh és az volt az álmom, hogy egyszer én is majd legalább úgy fessek, mint ő.

2017-ben végre belevágtam. A festés kikapcsol, elrepít egy másik világba, ahol igazán otthon érzem magam.

Ezen az oldalon az általam készített alkotásokat mutatom be. Kérlek nézz szét nálam és, ha bármi tetszik jelezd számomra, szívesen fogadom a véleményeket is.

Ha szakmai szemmel nézed, akkor pedig az építő kritikákat is szívesen veszem.

Köszönöm, hogy itt vagy és remélem még sokszor visszatérsz!


"Álmodj magadnak szép napot,

Ha már a nyár úgy itt hagyott.

Álmodj magadnak színeket,

Ha benned minden szürke lett.

Álmodj nyíló virágokat,

Andalító illatokat,

S mire elér újra a tél,

Mesédben minden dalra kél! "

(Shakespeare )

Okleveleim/Elismerések

Kiállításaim

Lélek az ecsetben című kiállításom a Lipták villában

GYERE EL HOME GALÉRIÁMBA!

Nézd meg személyesen a festményeimet!
Szívesebben vásárolsz művészi alkotásokat személyesen? Szeretettel várlak zuglói otthonomban kialakított galériámban, ahol


🎨minden alkotást a saját szemeddel láthatsz
🎨személyesen velem beszélgethetsz és tőlem kérdezhetsz
🎨beavatlak készülő képem titkaiba
🎨vendégem vagy egy kávéra/teára
🎨készpénzzel, vagy helyszíni utalással fizethetsz és máris hazaviheted a kiszemelt alkotást/alkotásokat, 
🎨vagy kérheted keretezve és személyesen házhozszállítom Budapest területén, hogy együtt választhatjuk ki a megfelelő helyét az otthonodban.
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el